Tegnap még alig vártuk, hogy megszülessen, most pedig már ovit választunk a csöppségünknek. Segítünk, hogy ne stresszként éld meg a döntést, hanem, hogy a mi szempontjaink alapján a lehető legjobb ovit találd meg gyermekednek.
Pontosan tudom, mi előtt álltok, mert a mi nagy fiunk is kilép anya féltő kezei közül és külön napi feladatai, barátai lesznek. Nagyon fontos, hogy a külön töltött időben is gondját viseljék, vigyázzanak rá, fejlesztő foglalkozások, hasznos időtöltés legyen a program. Anyaként pedig fontos, hogy kellő bizalommal tudj lenni az óvodapedagógusok irányába és tudd elengedni agyban is, mert legtöbbször nem a gyermek az, akinek nehéz az elválás.
1. Személyes szimpátia
A legfontosabb a Te első benyomásod. A gyermeked és a te meglátásaid természetesen különbözhetnek, hiszen máshogy éli meg ő az első találkozást, így mindenképpen használjátok ki a nyílt nap adta lehetőségeket, esetleg nyitott, ovis programokba kaphattok betekintést. Érdemes ellátogatni csoportfoglalkozásokra, beülni a többi gyerekhez, mert megkönnyítheti a választást, ha látod, hogy a gyermeked is jól érzi magát az intézményben a leendő társaival.
A vegyes korcsoporttal dolgozó óvodákban sokkal barátságosabb környezetben fejlődhetnek a gyerekek, mert egyfajta mentor kapcsolat alakul ki az idősebb és fiatalabb gyerekek között. Ritkább a verekedés, mert az idősebbekben egy féltő-óvó szerep erősödik, a kisebbekben pedig egy példakép alakul ki az idősebb társuk iránt. Illetve a kis korkülönbségű, óvodás korú testvérek és barátok egy csoportban lehetnek.
2. Programok, fejlesztés
Számunkra különösen fontos kritérium volt, hogy az óvodában töltött idő is hasznos, fejlesztő és kreatív legyen, mert a kreatív nevelés egyik szakembereként a saját gyermekemnél is figyelek az érzelmei kifejezésének ezen módjára. A Tehetségpont, illetve a Boldog-Óvoda kifejezések egy intézmény falain különösen fontosak, ha ti is hasonló elvekkel dolgozó helyet kerestek.
Sok óvoda kínál extra foglalkozásokat, akár napközbeni, akár délutáni különórákat. Ez fontos lehet, ha egyébként is szeretnéd, ha táncolna, kézműveskedne, vagy egyéb tehetségét tudná kamatoztatni. A nyitott gyermekeket mindenképpen érdemes ilyen programokkal megismertetni, mert a legtöbb lehetőséget napközben szervezik, sok esetben helyben, ritka az óvoda utáni foglalkozás.
A mi családunkban a nagybácsi német nyelven, a nagynéni és keresztanyuka angol nyelven beszél, így a nyelvi nevelés ugyanannyira mérvadó, mint a kreatív nevelés. Nem feltétlenül oldható meg az óvoda falain belül a nyelvtanítás, de sok helyen külön óra vagy babaangol keretein belül – akár szülői jelenlétben – tanulhatnak nyelveket a babák. Tudni illik, hogy legalább két szülői értekezlet várható egy félévben, ahol főképp a gyermek fejlődése lesz a téma. Ezek az alkalmak remek visszacsatolásai lehetnek a saját észrevételeinknek, de évközben is alkalmunk van kérdezni vagy beszélgetni a gyermekünk csoportjának vezetőjével.
3. Étkezés, tisztaság, mozgás
Manapság szigorúbb étkezési elvekkel dolgoznak az intézmények, hiszen megnövekedett a gyermekkori ételallergiák és érzékenységek száma (gluténérzékeny, tejfehérje érzékeny stb.). Viszont nem mindenhol figyelnek a gyermekek effajta igényeire, ami megnehezítheti a benti, nyugodt étkezést.
Sok helyen nem saját konyha, csupán melegítőkonyha áll rendelkezésre, tehát rendelik az ételt. Ezeknél a menüknél is figyelnek a fejlődő szervezet minden igényére, így a gyümölcs és a zöldség is része a mindennapi étkezésnek. Sok esetben viszont a szülők visznek gyümölcsöt a gondozók kérésére, ha még egészségesebb heti étkezésre törekednek. Külön figyelmet érdemel, ha esetleg születésnap vagy névnap következik, hiszen kevés helyen engedik a házi finomságokat, sokkal inkább a bolti sütemények, kekszek, amiket előnyben részesítenek az óvodák.
Ehhez a ponthoz tartozik az egészséges életmóddal járó mozgás, a szabad levegőn töltött idő és a kisebb kirándulások, külső programok, melyek szinte mindenhol megfelelő arányban vannak beépítve a gyermekek napjába.
4. Az intézmény pedagógiai programja, költségei
Az ellátás költségeit bizony mérlegelni kell, mert az “ingyenesség” megszűnni látszik az önkormányzati és alapítványi óvodák esetében is. A beiratkozáskor minden költség felmerül, ami a családokra hárul, ilyen pl. a tisztasági csomag, gyümölcs-zöldség, ágyneműk, huzatok, csereruhák, cserecipő, tornaruha, ovis zsák, csoportpénz, kisebb gyermekeknél pelenka. Ezek nagyobb részét az óvodák magukra vállalják, de az sem ritka, hogy ezt mind a szülőnek magának kell biztosítania, tisztán tartania. A legtöbb intézmény felszereltségéhez hozzátartoznak a fent említett eszközök, nekünk csupán a gyermek saját holmijait szükséges vinnünk, de nem mindenhol állnak rendelkezésre az eszközök.
A költségekhez hozzátartozik a mindennapi bejárás. Mérlegelni kell, hogy megéri-e távolabbi, jobb ajánlású óvodát választani, nagyobb költségért? Nem biztos, hogy elsőre tökéletes döntést hozol. Figyeld a gyermeked jelzéseit: szorong, nem szeret óvodába menni, fizikai tüneteket produkál. Érdemes váltani, sosem késő!
Eltérő lehet a beszoktatás időszaka, erre érdemes még beiratkozás előtt rákérdezni. Ha egy óvoda megfelelően gyermekközpontú, akkor gyermekünk személyiségétől, érzékenységétől teszik függővé a beszoktatás idejét. Ha túl rövid időt hagyunk a beszokásra, a szobatiszta gyermekünk is bepisilhet álmában, előjöhet a szeparációs szorongása, hiszen ők még ily módon küzdenek meg az érzelmeikkel.
5. Ajánlások
Az idősebb gyermekek szülei sokat segíthetnek a megfelelő döntés meghozatalában, így ne legyetek szégyenlősek kérdezni a helyi ovikról. Nem csupán a gyermek fejlődéséről tudnak beszámolni, de kiderülhetnek olyan szabályok, amikre érdemes előre felkészíteni a csöppségünket. Katonásabb a menetrend az ovi falain belül, mint azt megszokhatta otthon. Ez teljesen természetes, hiszen nagyobb létszámú, akár vegyes csoportoknál fontos a szigorúbb programvezetés. Elvárás lehet 3 éves kor felett az, hogy egyedül vagy apró segítséggel tudjon öltözködni, esetleg ne legyen probléma az elalvás vagy csendes pihenés. Ezekre érdemes már az oviba járás előtt néhány hónappal átszokatni a kicsit, hogy akár teljes sötétség hiánya nélkül is képes legyen álomra hajtani a fejét a délutáni pihenők esetében.
+1. Munka, család
Mi hosszas mérlegelés után megtaláltuk azt az óvodát, ahol – remélhetőleg – jó helyen tudhatom az egyetlen gyermekem szeptembertől. Bízom benne, hogy kellően körbe jártuk azokat a szempontokat, amit egy ilyen döntés előtt mérlegelni érdemes. Fontos, hogy te boldog legyél, mert ha egész nap a gyermeken jár az agyad, nem tudod kikapcsolni a gondolataidat, a munkában sem leszel használható. Sok változást fogsz észrevenni a nagy, óvodás gyermekeden, ami nagyrészt pozitív javulás lesz, hiszen rengeteg dolgot megtanulnak, ellesnek egymástól.
Amikor otthon vagytok, tölts elegendő időt a gyermekeddel, készítsétek együtt a vacsorát, egyetek együtt, beszélgessetek. Hagyd, hogy elmesélhesse a napját és legyél vele megértő, nyugodt. Végezetül két kérdés, amit gondolj végig az óvodaválasztás előtt, hogy a legjobb döntést hozhasd meg magatoknak:
Milyen lenne a számotokra (te és a gyermeked) ideális óvoda?
Mi az, amiben hajlandó vagy kompromisszumot kötni, és mi az, amiben nem?
Legutóbbi hozzászólások