Ez az, amitől a legtöbb szülő fél. Mindannyian tudjuk, hogy hamar eljön az idő, amikor a kortárskapcsolatok sokkal fontosabbak lesznek gyermekeink életében, mint mi. Ha azonban előrelátók és nyitottak vagyunk, nem lesz baj. Legalábbis nem lesz olyan nagy baj. Mert azt azért jó, ha tudjuk, hogy előbb-utóbb tényleg háttérbe szorulunk.

Hiába vagy képes a nevelési elveidet profin és kizárólagosan érvényesíteni a legkisebb gyermekednél, ez az idő hamar elmúlik. De ettől még lehet a gyermekedből fantasztikus értékekkel bíró felnőtt, ha figyelembe veszed az egyik legfontosabb hatást, a kortárskapcsolatokét. Mert azok mindennél jobban hatnak. Sőt, odahatnak.

A bölcsőde

A való világ első „kortársfejezete” a bölcsőde. Itt még a gyermekedre nézve ugyan nincs különösebb jelentősége a kortárskapcsolatoknak, de a szocializációs képességek fejlesztésében nagy szerepet játszanak. A bölcsisek elvannak a maguk kis világában, ahová ugyan beengednek másokat is, de még elég rendesen ego- és anyafüggők. Ebben a korban még mi, szülők „istenkirályok” vagyunk a számukra, és a szavunk – leszámítva a dackorszakot – szentírás. Tudom, a dadusnak hamarabb szót fogad, és a bölcsiben minden kérést teljesít, otthon meg csak hisztizik neked. Sajnos azt kell mondanom, hogy ez természetes. A kicsik az idegenekkel másként viselkednek, kevésbé szabadon, mint otthon. De ez egyáltalán nem baj, hiszen ez is egy lépcsőfok a társadalmi beilleszkedés szabályainak elsajátításához.

Arra viszont ügyelj, hogy otthon se nőjön gyermeked a fejedre. Legyél következetes!

Vagyis ha egyszer megtiltottál valamit, akkor tényleg ne is engedj belőle. Ez ilyen egyszerű szabály. Főleg, mert ebben a korban még tényleg mi, szülők vagyunk a központ. Mikor, ha nem most hassunk rájuk igazán?

Ahogy azonban cseperednek, úgy kezd számukra egyre érdekesebb lenni a környezetük is. Pontosabban a környezetükben élők.

Az óvoda

Óvodás korban már lesznek legjobb barátaik meg legeslegjobb barátjuk, akivel/akikkel minden nap legalább egyszer örihari, majd öribari van. Viszont pont ezek az öribarik az okai annak, hogy a gyermekünk kezd megváltozni. Most már neki is tetszik a sárga szín, mert Zsófinak is tetszik, és most már ő is akar ovis angolra járni, mert Zsolti is jár.

És itt el is érkeztünk az első kortárskapcsolati hatásokhoz. Óvodás korban ez még szintén viszonylag könnyen kezelhető és sokszor egyáltalán nem is zavaró. Ha azonban a nyugodt gyermekünkből agresszív kis oroszlán lesz, aki Lacikával állandóan piszkálja a lányokat, akkor oda kell hatni. De min múlik vajon, hogy a mi gyermekünk változik-e ebben a korban a kortársai hatására vagy sem?

Elsősorban a személyiségén, másodsorban pedig rajtunk. Itt egy egyszerű példa ez utóbbira. Ha a Kicsit szigorúan vagy épp túlféltve neveltük otthon, de az óvodában megtapasztalja a „szabadságot” (lehet pocsolyázni, a mászóka legmagasabb fokára felmászni stb.), akkor előbb-utóbb nem ismerünk majd a gyermekünkre.

Azzal is tisztában kell lennünk persze, hogy milyen típusú a gyermekünk. Ha nyitottabb, akkor sok mindent könnyen befogad és szívesen utánoz is. Ezt hihetnénk kortárskapcsolati hatásnak, pedig csak egyszerű korosztályi jellemző. Ha zárkózottabb, akkor pedig inkább csendesen elvonulva fog játszani, és rendszerint az óvónéni szoknyája körül lebzsel majd.

Fontos tehát megjegyeznünk, hogy ebben a korban

  • a barátságok még nem örökre szólnak (lásd fent),
  • hogy gyakoriak a veszekedések, konfliktusok,
  • hogy ilyenkor kezdik el igazán megtanulni a társas együttlét szabályait,
  • ezért ez a korszak a kísérletezésé és az utánozásé.

Óvodáskorban a kortárskapcsolatoknak nincs mély hatása, mert a gyermekek továbbra is erősen kötődnek hozzánk. Vagyis ha ebben a korban nagyon – számunkra nem tetsző módon – megváltozna a gyermekünk, akkor kezdjünk el magunkba nézni, mert lehet, hogy valamit nem jól csinálunk. Esetleg az otthoni légkör megváltozott, és ez negatívan hat a gyermekre.

Hogyan hatnak a kortárskapcsolatok gyermekeinkre?

Az iskola

A nagy vízválasztó. Már a spártaiak is tudták, hogy a 6-7 éves kor mérföldkő a gyermekek életében. Ekkorra érnek meg ugyanis kognitív és érzelmi szempontból is a társas kapcsolatokra. Ez annyit jelent, hogy képesek a tartósabb

  • figyelemre,
  • gondolkodásra,
  • függetlenedésre,
  • kapcsolattartásra.

Nem véletlenül kezdik a gyermekek ennyi idősen az iskolát, és nem véletlenül vannak – a biztonság kedvéért is – iskolaérettséget néző vizsgálatok. Mert arra, ami ebben a korban vár rájuk, tényleg érettnek kell lenni. Ha tehát valamiért úgy érezzük, a kicsi még nem való suliba, bátran hosszabbítsuk meg az óvodai létet – ha lehetőségünk van rá – egy évvel. Fontos ugyanis, hogy szociálisan is érett legyen a gyermekünk.

Kortárskapcsolatok alsó tagozatban

Alsóban ugyan még mindig a felnőtt játssza az irányító szerepet, és a kortárskapcsolatok nem bírnak elementáris erővel, azért számos hatást kifejtenek

  • az énkép alakulására,
  • az érzelmi támogatások terén,
  • a csoportbeli szerepek „elvállalásában”,
  • társas összehasonlítás szempontjából,
  • a versengés-együttműködés megtanulásában és
  • az ifjúsági szubkultúra megismerésében, ahol a valakihez tartozás érzését tapasztalhatják meg.

Ez az helyzet, amikor a gyermekünk is ki akar kunyerálni minden olyan tárgyat, amely a többieknek is van. Ráadásul haragszik is ránk, mert cikis helyzetbe hozzuk azzal, ha nem kapja meg. Ez az a korszak is, amikor csemeténkből osztálybohóc, osztályelső vagy épp perifériára szorult gyermek lesz. És ilyenkor van az is, hogy elkezdi magát összehasonlítgatni a többiekkel.

Nekünk, szülőknek az a feladatunk, hogy figyeljük a gyermekünk apró változásaira, a kimondatlan kérdéseire, és foglalkozzunk vele minél többet. Játszunk, beszélgessünk, ölelgessük, mert hiába „nagy iskolás” már, legbelül most még elveszett kisgyermek, akinek kell apa és anya támogató közelsége.

Hogyan hatnak a kortárskapcsolatok gyermekeinkre?

Kortárskapcsolatok felső tagozatban

A kortárskapcsolatok viszont igazán 12 éves kortól kezdenek el mindenek előtt és felett hatást gyakorolni kiskamaszainkra. Ebben a korban már a barátok, barátnők szava, stílusa, érdeklődési köre fontosabb kezd lenni, mint a szülőé. Nem beszélve a kortársak negatív kritikáiról. A bullying hatása egész életre kihathat, ha nem figyelünk oda gyermekeinkre.

Mi azonban rendszerint csak annyit tapasztalunk utódainknál, hogy

  • kezdenek szófogadatlanabbakká válni,
  • titkolóznak, hazudnak,
  • megpróbálnak kijátszani bennünket,
  • nem érdekli őket a tanulás, csak a külsőségek.

Minél jobb kapcsolatot alakítottunk ki azonban családon belül velük már születésüktől kezdve, ezek a viselkedési normák annál gyengébb tünetekkel jelentkezhetnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy tényleg a kezdetektől kommunikáljunk egymással és feltétel nélkül szeressünk. (Ez nem összetévesztendő a majomszeretettel!) Ha így egy biztos érzelmi és erkölcsi alapot adunk a gyermekeinknek, nagy eséllyel nem fognak tőlünk elfordulni. Az iskolai hatások ugyanis kifejezetten rosszak is lehetnek. Főleg serdülőkorban, ahol még erőteljesebben jelen lehet a bullying.

A szekálások, piszkálások, alázások, zaklatások olyan mély hatást fejthetnek ki, hogy

  • romlik a gyermek énképe,
  • visszahúzódó, esetleg épp ellenkezőleg agresszív lesz és
  • elmagányosodik.

Ilyenkor mi kívülről azt vesszük észre, hogy szeretett csemeténk „klikkesedik”, bandába keveredik, és ránk se hederít. Tudnunk kell azonban, hogy a bandázás nem mindig jelent rosszat, bár tudom, a fejedben most épp egy cigizős, ivós suhanccsapat képe jelent meg. Nem tévedek, ugye?

De fogadd el, hogy mindenképp elérkezik az az idő, amikor a gyermeked valamilyen csapathoz verődik. Ez lehet, hogy „csak” a kosárcsapat lesz, de az is lehet, hogy zenekart alapít a haverokkal. És igen, lehet, hogy rossz társaságba keveredik.

Min múlik, hogy elkallódik-e gyermekünk?

Az, hogy merre veszi az irányt,

És itt ez már nem, nem rajtad múlik, kedves Szülőtárs. Mert ez a korszak az önállósodásé, a kísérletezésé, a maga kárán megtanulásé. Te csak abban bízhatsz, hogy jó alapokat adtál a gyermekednek.

Egy dolog azonban még a bandázós korszakban is nagyon fontos. Továbbra is:

  1. Szeresd a gyermekedet feltétel nélkül, és fogadd el, hogy önálló személyiség.
  2. Terelgesd, mutass jó példát, de ne papolj szünet nélkül.
  3. Igyekezz magad a helyébe képzelni (vagy csak emlékezz vissza a te serdülőkorodra) és próbáld átlátni, mi mindenen megy most keresztül.
  4. Biztosítsd a támogatásodról, de ne engedd teljesen szabadon sem.

Tudom, nehéz meghúzni pont ott a vonalat, amely még neked is megnyugtató és a gyermekednek is elfogadható, de törekedni kell rá.

Ha pici kortól törődtél vele, hiszem, hogy akár vele együtt, közösen is menni fog. Tudod, mint az üzlettársaknál: „Ma eddig maradhatsz kint. Ha betartod, jövő héten egy órával tovább. Ha nem, akkor visszaveszünk még ebből is.”

Mert ahogy változik a csemetéd, úgy kell neked is változtatni magadon: lásd meg, hogy lassan felnő, és fogadd el, hogy hamarosan önálló ember lesz.

És mit tégy, ha már az elején „elrontottad”?

Soha nincs késő változtatni és jól szeretni! Kérd pszichológus, családsegítő, kineziológus segítségét, és légy őszinte magadhoz és a gyermekedhez is. Mert amikor a legjobban elfordul tőled, akkor van a legnagyobb szüksége rád.

Ezekhez a gondolatokhoz ajánljuk segítségül az alábbi videót is:

 

Pin It on Pinterest