Akár szereti valaki a karácsonyt, akár nem, szinte mindenki arról panaszkodik, hogy manapság már nem olyanok az ünnepek, mint régen. De vajon milyennek is kellene lenniük? Egyáltalán van erre szabály? És hogyan kellene kialakítani egy olyan ünnepet, amelyik valóban a sajátunk? Egy pszichológus és egy coach társult, hogy ötleteket adjon az ilyenkor felmerülő problémák megoldásához.
Csiki Judit, life coach:
Az a helyzet, hogy a karácsony tényleg nem olyan már, mint gyerekkorunkban, A jó hír viszont az, hogy ez természetes. Nem ugyanazt az évet írjuk, nem ugyanaz az életkorunk, ennélfogva a világlátásunk is valószínűleg változott az évek során, ahogy a szűkebb-tágabb család is folyton alakul. Akkor miért várjuk el, hogy az ünnep pontról pontra ugyanolyan legyen, mint hat éves korunkban? (Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg nincs két olyan gyerekkori karácsony, ami egyforma lett volna.)
Van, akit viszont épp ennek az ellenkezője zavar: a kővé merevedett szokások, a mindig ugyanúgy zajló ünneplés, amelyben több formát, mint tartalmat érez az illető. A kétféle megélésben a kérdés a közös: hol vagyok én ebben az ünnepben? Miről szól? Milyen az én karácsonyom, ami hiányzik?
Azt gondolom, mindenkinek saját tradíciókra van szüksége. Nem lehet minden évben mindent ugyanazon menetrend szerint végigvinni, lehet viszont a régiből és az újból, a mi családunk hagyományaiból és a párunkéból kivenni, ami tetszik, és saját ünnepi hagyományokat kreálni belőlük.
Mint mindennel, ezzel kapcsolatban is érdemes őszintének lenni. Először is magaddal. Milyen számodra az ideális ünneplés? Csendes? Hangos? Több fogásos vacsorával egybekötött? Vagy inkább elutaznál valahová? Mi az, amit megtartanál a régi szokások közül? Mi az, amit régebben ugyan szerettél, de már nem érzed a sajátodnak? Van valamilyen új ötleted? Nincs jó és rossz válasz, csak számodra és a család számára elfogadható vagy nem elfogadható dolgok vannak. Mert ugyanezeket a kérdéseket kell feltenni a párodnak és a gyerekeknek is.
Ráadásul nem is elég egyszer: a családi hagyományok ugyanis jó eséllyel nem változatlanok, hanem folyamatos újra- és újratervezés eredményei. Amit a kisgyerek még szeret, az a kamasznak már unalmas. Ami harminc évesen nem tűnt nagy munkának, az az ötvenhez közeledve már fárasztó lehet. Vagyis az a jó, ha a szokások veled, veletek együtt változnak, akár évről évre.
A másik kérdés, hogyan tudod ezt képviselni a szélesebb rokonság esetleges elvárásaival szemben. Hiszen mindenkinek él a fejében egy kép az ideális ünnepről, és nem mindenki tudja könnyen elfogadni, hogy a ti ünnepetek más, mint az, amit ő ideálisnak tart. De ha őszintén, nyíltan, mismásolás nélkül állsz a beszélgetés elé, talán lehet olyan kompromisszumot találni, ami mindenkinek megfelel. Mert az volna a cél, hogy az ünnep valóban ünnep legyen, ne valamilyen nehezen elviselhető külső elvárás- és kötelességhalmaz. Az viszont borítékolható, hogy mindenki elvárásainak akkor sem tudsz megfelelni, ha mindent „előírás szerint” (kinek az előírása szerint?) csinálsz. Ezzel érdemes már előre számolni, és ennek tudatában képviselni a saját érdekeidet.
Ajibola Rita Wanda pszichológus
Karácsony tájékán rendszeresen hozzák klienseim az ünnephez kapcsolódó problémáikat. Adott egy karácsonyi időszak, melyet már idejekorán, a készülődéskor feszültségek, konfliktusok tűzdelnek meg. Nem is gondolná az ember, hogy miről is szól a sok feszültség, utazás, sértődés, konfliktus.
Nem, nem a karácsonyról szól, nem is a szeretetről, elfogadásról. Ez az időszak tele van elvárásokkal, megfelelni vágyással, esetlegesen kényelmetlen szokásokhoz való ragaszkodással. De ez senkinek nem a hibája – és mégis mindenkié.
Ki határozza meg, hogy milyen legyen egy kiscsalád karácsonya? És a nagycsaládé?
Sok helyen megvannak a karácsonyi szokások, családi tradíciók, amelyeket vagy lehetett maradéktalanul szeretni és élvezni vagy már eleve voltak azért benne kényelmetlen elemek. Felnőve, új, saját családot alapítva sokszor nagy fejtörést okoz az, hogy hol, hogyan, kinél vagy kiknél, mely rokonokat végiglátogatva tölti a család a karácsonyt. Gondoljunk csak bele: két fő hozza a szülői házból a szokásokat és ebből óhatatlanul valami új születhet. Hacsak nem az az elvárás az egyik – vagy általában mindkét – család részéről, hogy a gyerekek hazamenjenek karácsonyozni, ahogy régen mindig tették.
Ahogy mondani szoktam: ha nincs probléma, nem észlelünk problémát, akkor voltaképpen nincs megoldandó probléma. Gyakran azonban a felnőtt (!) gyerekek nehezen tudnak nemet mondani szüleiknek a karácsonyi programok, a feléjük támasztott elvárások kapcsán. Ez még akkor is így van, ha nem igazán esik jól a rájuk kényszerített szerep, és voltaképpen másra vágynak. Nem akarják megbántani a szülőket, nem akarnak konfrontálódni még akkor sem, ha tudják, hogy így nekik nem igazán lesz jó az ünnepük.
Sokan felnőttként is még mindig félnek a szüleik reakcióitól, holott nem kellene. Miért van ez az érzelmi tartás, függés? Miért ne lehetne kiállni a saját kiscsalád érdekei mellett? Természetesen sokféle megoldás, alternatíva létezik, az a jó, amelyik legalább nagyrészt komfortos nekünk, nem idegen a saját elképzeléseinktől, vágyunktól.
Mindenkit arra biztatnék, hogy hallgassanak a szívük hangjára és merjenek változtatni, újítani egy kicsit. Merjék a saját kiscsaládjuk érdekeit nézni és létrehozni szívük karácsonyát, beleszőve az eredeti családjukban megtapasztalt csodákat!
Photo by Jonathan Borba on Unsplash
Legutóbbi hozzászólások